Az újgenerációs 5G technológia számos képességében hoz majd forradalmi változást, ugyanakkor ezek előnyeit igazán a különálló architektúrával kiépített (5G SA) hálózat képes megmutatni. Ezért az 5G teljes potenciáljának kiaknázásához ezek kiépítését nem lehet tovább halogatni, amihez szükség van elegendő számú és kellően költséghatékony hálózati eszközre is. Az Analysys Mason jelentése szerint 2021-ben mindez már a szolgáltatók számára is bebizonyosodott, hiszen érezhetően felgyorsult a 5G SA hálózatok kiépítése, ráadaásul az új hálózatokban egyre nagyobb szerepet kapnak a nyílt szabványokra épülő megoldások (Open RAN). Mindez pedig fontos előrelépést jelent az 5G elterjedése és sikere szempontjából.

A hálózatfejlesztések üteme egyre növekszik és az 5G technológia által ígért előnyök megvalósulnak

Az első 5G hálózatok kiépítése már a koronavírus megjelenése előtt megkezdődött, azonban a világjárvány felgyorsította az elterjedésüket, mert a szigorú korlátozások drasztikusan megnövelték a távközlési hálózatok leterheltségét és a kapcsolódások számát, valamint az adatátvitel mennyiségét. Ennek megfelelően az 5G kiépítése is jelentősen nőtt 2021-ben, ami ráadásul idén még tovább gyorsulhat. Az Analysys Mason tanácsadó cég a 2021. októberi 5G helyzetjelentésében már világszerte 180 darab 5G hálózatkiépítést vett számba, amely a 2021. februári adatokhoz képest (138 darab 5G kiépítés) 30 százalékos növekedést jelent, ráadásul ezen belül egyre több az önálló (5G SA) hálózat.

Az 5G kiépítésben jelenleg Európa áll az élen, az Analysis Mason szerint az összes újgenerációs hálózat 50 százaléka jelenleg itt került kiépítésre, azonban a többi régió, köztük Latin-Amerika, az ázsiai csendes-óceáni térség és a szubszaharai Afrika is élen jár a maga 18 százalékával. Az USA-ban  a szolgáltatók pedig nemrég jelentős frekvenciakészlethez jutottak a C-sávban, amely elhozza a korábban ígért érezhető sávszélesség növekedést és a késleltetés drasztikus csökkenését, amit az amerikai felhasználók részére már korábban ígértek.

Megnyílt az út az 5G SA kiépítés előtt, a szolgáltatók egymás után jelentik be a legújabb hálózatfejlesztéseiket

Az újgenerációs 5G hálózatok előnyeit igazán a különálló architektúrával kiépített (5G SA) hálózat képes megmutatni, és 2021-ben már a szolgáltatók számára is bebizonyosodott, hogy nincs idő ezek kiépítését tovább halogatni. Ennek megfelelően érezhetően felgyorsult az ilyen típusú hálózatok elterjedése az Analysys Mason jelentése szerint: Németországban 2021. áprilisában a Vodafone már 170 városban nyújtott 5G SA szolgáltatást és 2023-ra a teljes hálózatában tervezi a szolgáltatás elérhetővé tételét. Nagy-Britanniában a Vodafone ugyanebben az évben júniusban Cardiff, Manchester és London városában vezette be az 5G SA kereskedelmi pilotját, Spanyolországban pedig júliusban indított a az Ericssonnal partnerségben 5G SA tesztüzemet. Finnországban 2021. novemberében már 20 területen volt elérhető a Telia 5G SA szolgáltatása, melyet a Nokia közreműködésével épített ki. Ausztráliában a Telstra már 2020 májusában bizonyos területeken elindította az 5G SA szolgáltatását, majd novemberben a TPG Telecom követte.

Az Analysis Mason gyűjtése szerint 2022-ben tervben van további 5G SA hálózatok kiépítése, többek között Ausztráliában a harmadik szolgáltató, az Optus is tervezi elindítani a szolgáltatást, Dániában pedig a Telenor az egész országot 5G SA hálózattal fedi le. Az Orange egész Európa szerte tervezi bővíteni 5G SA hálózatát és 2023-ra széles körben kiépíteni, ehhez már ki is választotta hosszútávú technológiai partnerét, a Nokiát.

Még várat magára az Open RAN áttörés, de az 5G egyre inkább átveszi a vezető szerepet

Az összes rendelkezésre álló technológia közül a legprogresszívabb út az 5G SA hálózatok nyílt, azaz Open RAN elveken történő kiépítése, hiszen szükség van elegendő számú és kellően költséghatékony hálózati eszközre is. Erre többen tettek már kísérletet, de csak az elkövetkezendő évtized tapasztalatai dönthetik majd el, hogy sikeres lesz-e ez az irány. A vezető japán távközlési szolgáltató, a KDDI például 2022 februárjában indította az első Open RAN technológiára épülő 5G SA hálózatát és szolgáltatását Kawasakiban. Azonban még őket is megelőzve váltott Open RAN alapú architektúrára a Vodafone UK, aki már 2022 januárjában átállította az egyik 5G SA hálózati rendszerét erre a megoldásra.

Mindezek alapján jól látható, hogy az 5G hálózatok töretlenül fejlődnek, melyből egyre nagyobb arányt tesznek ki a teljesen új és önálló 5G SA megoldások. Emellett egyre több szolgáltató próbálja ki az Open RAN megoldásokat is. De hogy pontosan milyenek lesznek végül a jövő 5G hálózatai, arra a választ a következő évtized fejlesztései, a hálózatépítési módszertan alakulása, a technológiai beszállítók és a gyakorlati alkalmazások tapasztalatai alapján lehet majd megadni.

 Forrás: https://www.analysysmason.com/research/content/articles/5g-deployments-standalone-rma18/