Európa jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, de még mindig lemaradni látszik a globális versenytársaitól az 5G és az optikai hálózatok kiépítésében, az ezekhez kapcsolódó beruházásokban és a távközlési ágazat pénzügyi befolyását illetően - derült ki a "Digitális kommunikáció helyzete" című jelentésből, amelyet az európai szolgáltatók nagy részét tömörítő ETNO iparági szövetség megbízásából az Analysys Mason kutatócég készített. A jelentés részletesen kitér Európa széttöredezettségére, a pandémia alatt fellendült adatfelhasználásra, valamint a távközlési iparág szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére való törekvéseire is.

Már a legtöbb európai számára elérhető az 5G és az optikai hálózat

Európában 2020-ban 52,5 milliárd eurót fektettek hálózatfejlesztésbe a távközlési cégek, amely az elmúlt négy év tekintetében az eddigi legnagyobb összeg. Ennek a törekvésnek köszönhetően az otthonokig elérő üvegszálas hálózatok lefedettsége 2021-ben először lépte át az 50%-os határt, és immár az európai háztartások 51,6%-át éri el. Az 5G által elért európaiak aránya szintén a duplájára nőtt, a 2020-as 30%-ról 2021-re elérte a 62%-ot. Ugyanakkor az 5G elterjedtsége még alacsonynak mondható, hiszen 2021-ben mindössze 7,4% előfizető használta a technológiát, de az előrejelzések szerint 2022-re ez az arány 18%-ra nőhet majd. A jelentés szerint a komoly növekedés ellenére azonban Európa továbbra is lemarad a globális versenytársaktól, mivel az 5G lakossági lefedettsége az Egyesült Államokban 93,1%, Dél-Koreában pedig 93,9%. Ez tükröződik az egy főre jutó beruházási összegekben is, amely Európában 96,3 euró, szemben az USA 191,9 eurójával és a dél-koreai 115,4 euróval.

 

Európa széttöredezettsége a stratégiai ágazat gyengüléséhez vezethet

Az ETNO jelentése szerint  a stratégiai 5G- és üvegszálas hálózatokba történő beruházások viszonylag lassú üteme gyengébb pénzügyi és piaci pozíciót eredményezett az iparág számára a globális versenytársakhoz képest. Az európai távközlési ágazat a szabályozás és az egységes piac hiánya miatt továbbra is erősen széttöredezett. Míg Európában 38 olyan szolgáltató működik, amely több, mint 500 ezer feletti előfizetővel rendelkezik, az Egyesült Államokban 7, Japánban 4 és Dél-Koreában 3 szolgáltató. Azaz az európai távközlési ágazatban a legnagyobb a piaci széttagoltság világszinten. Hasonlóképpen alacsonyak az erősen szabályozott európai távközlési iparág bevételei is - derült ki a jelentésből. Európában 2020-ban a mobilszolgáltatások egy felhasználóra jutó átlagos bevétele (ARPU) 14,4 euró volt, szemben az USA 37,9 eurós és Dél-Korea 25 eurós értékével. Ráadásul gyengébb a keresleti oldal is, hiszen míg Európában az átlagos mobiladat-felhasználás 8,52 GB volt, Amerikában 10,62 GB, Dél-Koreában pedig 12,52 ugyanebben az évben.

 

A pandémia felpezsdítette az adathasználatot

Ugyanakkor a jelentés szerint a világjárvány rendkívül felgyorsított több távközlési trendet az európai piacon is. Számos felhasználási eset a forgalom növekedését eredményezte, ilyen például a streaming platformokról származó videók és az OTT-videohívások. Míg az egy csatlakozásra jutó vezetékes adatforgalom 2019-ben 191 GB/hó volt, 2021-ben már 293 GB/hó (+53% a pandémia előtti állapothoz képest), és 2023-ban várhatóan eléri a 454 GB/hót. Az egy csatlakozásra jutó mobil adatforgalom 2019-ben 4,5 GB/hó volt, 2021-ben 8,5 GB/hó (+90% a pandémia előtti időszakhoz képest), 2023-ra pedig várhatóan eléri a 16,2 GB/hót. Azaz Európában is draasztikusan növekszik az adatforgalom, amit a pandémia csak felgyorsított.

 

Növekszik az okos és összekapcsolt megoldások száma

Az ETNO jelentés adatai azt mutatják, hogy a távközlési vállalatok egyre nagyobb mértékben fektetnek be hálózati és szolgáltatási innovációkba, ráadaásul ezen a téren a nemzetközi versenyben is jobban állunk. Míg Európában 2021-ben 19 helyi számítási kapacitásra vonatkozó (edge cloud) ajánlatot indítottak, addig Észak-Amerikában 10, az ázsiai-csendes-óceáni térségben pedig 25 ilyen kezdeményezés volt ugyanebben az időszakban. Az európai távközlési vállalatok biztonsági megoldásainak értékesítése is kezd kézzelfoghatóvá válni. A nyugat-európai szolgáltatók biztonsági kiskereskedelmi bevételei 2021-ben elérték a 3 milliárd eurót, és 2025-re várhatóan 4 milliárd euróra emelkednek. Az aktív IoT-kapcsolatok száma pedig a 2020-as 180 millióról 2023-ra várhatóan 353 millióra emelkedik majd az ETNO jelentés alapján.

 

Felgyorsulnak a fenntarthatósági törekvések is

Eközben az ágazat szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányuló törekvései is megmutatkoznak, hiszen 2017 és 2020 között 60,4%-ról 75,3%-ra nőtt az ETNO-tagok által használt megújuló energiaforrások aránya. Ezzel párhuzamosan az ETNO-tagok CO2e-kibocsátása a felére csökkent Európában, ami jelenleg 2,77 Kilotonna, szemben a 2017-es 4,67 Kilotonnával. Végül a jelentés szerint a távközlési vállalatok az iparági vertikumok számára is lehetővé teszik, hogy a digitális megoldások bevezetése révén jelentősen csökkentsék környezeti lábnyomukat.

 

Azaz miközben az európai távközlési iparág nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt pár évben, a jövőben további növekedés várható szinte minden területen. Ennek eredményeképpen pedig remélhetőleg sikerül majd felzárkózni a globális versenyben is.

Forrás: https://www.etno.eu/news/all-news/723-state-of-digi-2022.html