Az 5G Koalíció szervezésében rendezett szakmai konferencián az 5G technológia legfrissebb hazai trendjei és történései voltak napirenden.

Az 5G Koalíció szervezésében rendezett szakmai konferencián az 5G technológia legfrissebb hazai trendjei és történései voltak napirenden.


Az 5G technológia életünk számos területére kihat a közlekedéstől az agráriumon át a logisztikáig. Azok az országok, amelyek nem élnek az ebben rejlő lehetőségekkel, elveszítik versenyképességüket, ezért is fontosak Magyarország e téren tett folyamatos erőfeszítései, valamint az 5G Koalíció keretében zajló közös munka – mutatott rá köszöntőjében Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az 5G Koalíció által a témában szervezett szakmai konferencián.

Több helyszínen indulhat az 5G Kiválósági Központ tevékenysége


Új távlatokat nyithat a győri Széchenyi Egyetemmel együttműködésben induló 5G Kiválósági Központ, amely egészségügyi és környezeti kutatásokat is koordinál majd, kereskedelmi pilot projekteket alakít ki, valamint a precíziós mezőgazdaságra és a dróntechnológiákra fókuszál. A digitális fejlesztési központ célja az ipari és egyetemi szereplők együttműködésének megteremtése, valamint a műszaki szakember-utánpótlás biztosítása – mondta el Dr. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes-államtitkára.


Az 5G Kiválósági Központ tevékenysége több helyszínen zajlik majd. Győrben az intelligens közlekedés, valamint a 3D és AR alapú munkavégzés lesz középpontban, míg Budapesten a drónos képfeldolgozás, Zalaegerszegen az 5G környezetben tesztelt önvezetés, Mosonmagyaróváron pedig a mezőgazdasági felhasználások viszik a prímet.

 

Az 5G kapcsán számos területen van szükség állami szerepvállalásra


Magyarország kedvező pozícióját emelte ki az 5G terén Dr. Gál András Levente, a Neumann Nonprofit Kft. – NAVÜ ügyvezetője, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ország digitális felkészültségén többek között a közadatok hozzáférhetőségének megteremtésével javítani kell.


Az 5G kiemelten fontos téma, ezért a tudatosítás mellett az államnak feladata, hogy finanszírozza a releváns egészségügyi és környezeti kutatásokat. Ezen túl elsősorban a jogi akadálymentesítés, míg a fogyasztóvédelem terén a tisztességtelen piaci magatartás szabályozása követel meg fokozott állami szerepvállalást. Az olyan pilot programok pedig, mint a precíziós mezőgazdaság tesztüzemeként működő Mezőhegyesi Mintabirtok, valós környezetben teszik lehetővé az 5G-ben rejlő potenciál kiaknázását – emelte ki Dr. Gál András Levente.

Felkészülten az 5G korszakba


„Az 5G Koalíció egyik kiemelt célja, hogy a magyar társadalom és gazdaság szereplői felkészülten érkezzenek az 5G korszakba, és az 5G technológia lehetőségeit saját maguk, vállalkozásuk, végeredményben pedig hazánk javára fordítsák.” – fejtette ki Mácz Ákos, az 5G Koalíció szakmai vezetője a szervezet jövőképéről szóló előadásában.


A koalíció előtt álló legfontosabb feladatok közt említette az egyes gazdasági ágazatokkal való innovációs partnerségek kialakítását, a piaci célok felett álló ismeretterjesztő, hiteles tudatosítási programok indítását, az optimális hálózatkiépítési együttműködések kidolgozását és megvalósítását, az innovációs központok számára az 5G-kompetenciák biztosítását, valamint a nemzetközi együttműködések megerősítését. Megítélése szerint a három és fél évvel ezelőtt alapított, mára 84 tagszervezetet számláló koalíció öt munkacsoportjában dolgozó 200 hazai szakember munkája a garancia arra, hogy Magyarország az 5G korszak nyertesi közt lehessen az egyre élesebbé váló nemzetközi versenyben.


A mesterséges intelligencia alapú megoldások is minőségi ugrás előtt állnak


Az adatfeldolgozásra épülő mesterséges intelligencia megoldások szintén hatalmas ugrás előtt állnak az 5G-nek köszönhetően. A számítási kapacitások végpontokra helyeződésével párhuzamosan a felhőkapacitások is egyre kisebb korlátozásokkal érhetők el, ami az 5G által kínált adatátviteli sebességgel kombinálva közel valós idejű feltanítást tesz lehetővé. A hálózatba kapcsolt eszközök mind nagyobb száma még tovább növeli az automatizációs lehetőségeket, ami ma még elképzelhetetlenül sokféle felhasználási esetet fog generálni – jelentette ki Boa László, a Mesterséges Intelligencia Koalíció szakmai vezetője.


„Nincs jobb szó rá: valóban brutális mennyiségű adatot fogunk tudni elérni és feldolgozni hihetetlenül gyorsan, és ez elképesztő távlatokat nyithat az innovációt támogató szervezetek gondolkodásában is. Ezáltal a pilotok hatóköre is nagyságrendekkel tágul majd – zárta gondolatait a szakember.


A konferencián felszólalt még Dr. Charaf Hassan, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja, aki a BME 5G Smart Cmapus hálózatát mutatta be, a frekvenciagazdálkodásról beszélt Dr. Vári Péter, az NMHH főigazgató-helyettese, míg „Hogyan működik az információs társdalom? Technológia, társadalom, tudatosság” címmel tartott előadást Dr. Rab Árpád, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Az 5G egészségügyi vonatkozásairól, tudományos feltárásáról Dr. Thuróczy György PhD., az NNK főosztályvezetője értekezett. A plenáris ülés előadói között volt még Bertényi Balázs, az ITU 3GPP RAN elnöke, Dankovics Tamás, Nokia: 5G felhasználási esetek marketing managere, és Kovács Gyula, a Takarékbank Smart Process osztályvezetője.

A konferenciáról további információ itt található.

A konferencia előadásai itt visszanézhetők.

Forrás: https://digitalisjoletprogram.hu/hu/hirek/magyarorszag-az-5g-elvonalaban